Nagysokára, laptop nélkül

Retiroparkbeli különszámomat olvashatjátok, ezen a holdsütötte estén, kezdeném, kezdhetném, ha a világ és a sors nem szólna közbe. Közbeszólt. Nem kapcsolt be a laptop, pedig én szép kényelmesen elhelyezkedtem a gyepen, rákészültem a billentyűkre, de a gép csak nem akaródzott bekapcsolni. Világított a kis zöld, szóval áram az volt bőven, fel akart pörögni a gép, de semmi sem történt. Azon kívül, hogy én ideges kezdtem lenni, és fejben már új gépet készültem venni. Az árra nem mertem gondolni, mert az ugye magasabb, mint egy kiló kenyér ára, így soknak tekinthető. Két, sőt tíz kiló kenyérnél is több.
Ígyhát most a Tierno Galván Parque-ból írok, nektek, csakén. Judit gépén, működő o betűvel. Ami azért nagy csoda mostanság, összesen két hete hiányzik az enyém, de teljesen megszoktam, hogy nincs ott, és nyugalomra vagyok intve állandóan, nem húzhatom fel magam efféle apróságokon.
A gépügyre visszatérve, az internetes villámsegítség, Ákos szerint a videókártya a ludas. Ja, azt még nem is mondtam, hogy este bekapcsolt, de az általam már megszokott, sok kis horizontális, színes vonal megjelenésével zárult az a forduló, nevezhetjük persze lefagyásnak is. Ez Ákos szerint, több mint gyanús. Szerintem is gyanús, hogy ilyen megesik velem, szeparatista szerveket szimatolok. És közben nem örülök. Persze a másik gép néha megy, néha nem, de ezt én nem nevezném üzembiztosságnak.
A videókártya integrált, így alaplapcsere vagy gépcsere következik hamarosan. És fogszívás ezerrel. Én egyiket sem preferálnám, de valami baj van, az biztos. Egyébként én olyan aprócska gépet szeretné, sokat bíró aksival. Mivel nem nézek olyan sok filmet, nem kell a nagy képernyő, ha meg kell, akkor otthon úgyis van egy monitor. Zenehallgatás, blogírás, netezés, ezek vannak, számítógépes játékra sajnos már nincs időm, se kedvem se nagyon.
Azt eddig nem is mondtam, hogy Billy Cobham – A Funky Thide of Sings.
És akkor ugrás a múltba, minden bizonnyal Toledo volt az utolsó megálló. Egyébként tök jó ez a laptop, kedvesen kiírja, hogy egy óra, tizenhárom perc van még hátra, ennyi fog ma belémférni.
Szerda. (levettem a szandálom. ha valaki nagyon el akar képzelni, padon ülök, kavicsos, poros talaj a lábam alatt, előttem-mögöttem fű. lehetne a pad a füvön, és lehetne, hogy a program ne javítsa ki a készakarva hibáimat és ne pirosozzon alá, de nem az én gépem, nem állítgatok) Szerda. (korty víz) Szerda. (fejvakarás, nehezen kezdődik) Szerda. Futottam, mostmár idekint, a parkban. Nagyon jól esett. Negyven-negyvenöt perc volt kábé, elfáradtam. Gitár és nyelvtanulás.
Judit egy bevándorlókat segítő szervezetnél van, így (navárjunkcsak, ez már csütörtök, sebaj) hét végén részt vehetett egy konferencián, amihez majd én is mindjárt kapcsolódom történetügyileg, de erre a szerdára megoldást kéne találni. Hogy mi volt, mármint. Az nem lehet, hogy semmi. Pedig erős a gyanú. Hova tűnhet el egy nap?
Megvan. Aznap kimentünk Alcala de Henáres-be, de mintha erről írtam volna. Vagy nem? Mindegy, akkor írok erről. A fenébe, nincs net, nem az én gépem, és egyébként is, totál összeszedetlen vagyok, nem beszélve arról, hogy a memóriám kissé lukacsos.
Busszal mentünk erre a csodahelyre, ott feliratkoztunk a már sokszor emlegetett papírra, bár bevallottuk, hogy nem vagyunk igazi, harmadikvilágbeli menekültek, bár nekem egy kicsit mintha vágott szemem lenne, ha nagyon messziről nézi az ember. Sötétben meg négernek tűnök, de ez még itt is szar poén.
Visszabusz, megjött Lilla, a lányok barátnője, Berlinből. Egyelőre nem tudom, hogy róla sok szó esik-e majd, de a nevét azért elárultam. Aznap este mittudoménmi volt, és nem is próbálok meg visszaemlékezni rá. Ja, szeptember végén derül ki, hogy jut-e hely nekünk a nyelvcsoportban, akkor újra telefonálunk.
(54 perc) És itt van az a bűvös csütörtök, amikor egyrészt futottam, másrészt, van ez a dolog, a bevándorlóügyes. Judit engem is kiinvitált a végére, amikor egy koncert történt meg (azért kint, mert ez Dél-Madrid, bizonyos Rivas). Egyébként a buszon tök ügyesen megkérdeztem, hogy ez megy-e Rivas Urbaciones-be, amire választ is kaptam, csak nem értettem.
A koncert az volt, hogy tizenöt, különböző helyekről érkezett ember ütőhangszerelt, koncertszerűleg. Nagyon jó volt a koncert, jó helyen is ülünk a harmadik számtól, ám sajnos, mint ahogy ez lenni szokott, a hangosítás ócska volt. Voltak hangszerek, amik csak akkor hallatszottak, amikor mindenki más kussolt. Volt pl egy indiai fickó egy tányérszerű kézdobbal, amiről meg voltam győződve, hogy nincs hangja. Volt. Csak a minden más elnyomta. Főleg a dobfelszerelés. Vajon miért kell dobfelszerelés egy ütőhangszeres buliba? Sose értem.
Nagyon sok érdekes szám és hangszer volt, marimba, kalimba, valami vizes teknő, pózna, csörgők, a brazil tökre szerelt horgászbot és valami olyasmi, hogy egy gyúródeszka, és az két, félbevágott sodrófával vernek, a kerek végével. Ilyet sose láttam még.
Álmos vagyok, leheverednék, de vizes a fű. A lábam se tudom kényelmesen feltenni. Nehéz az élet, de én állom a sarat.
(45 perc) A végét úgy zárták, hogy elhordták a hangszereket, középre álltak, és tapsoltak, vagy egyéb módon hangot adtak ki, az egyik fickó meg vezényelte a többit, meg a közönséget. Volt nyuszitaps is.
Aztán felkerekedtek, kimentek a kijáraton, és az emberek meg utánuk, mindenki vígadt, tapsolt. Zászlót is lengetett, brazilt. Ment az előtérben a dobolás, aztán a folyosón, kint az épület előtt, az épülettől a parkolóig, majd a parkolóban. Közben egy csoport argentin dobos is csatlakozott, egyesek kerekeken tolt dobbal. Tánc, taps, kiabálás, latin fiesta.
Vicces, hogy itt a közönség egyből elkapja az ütemet, hajlandó menni és tapsolni, táncolni, amit kell, nem csak fapofával ül és nemért.
Jó kis este volt, örülök, hogy ilyet is láttam, jófejek ezek a latinok, tudják, hogy mi a jó.
Judit szerzett egy másik belépőt, így én is elmentem a konferenciára a pénteki napon. Négyre értem ki, kis hezitálás és téblábolás után szereztem egy vevőkészüléket, ami majd a szinkrontolmácsokat közvetíti a fülembe.
Az elsőben lemerült az elem, de a második már működött, így rádöbbenhettem, hogy unalmas az előadás. Arra már nem emlékszem, hogy pontosan miről szólt. Aztán ott volt a második, ami a bevándorlókkal foglalkozott, de pontosan arra sem emlékszem, gyorsan leléptem. A harmadik volt a mélypont, arról tényleg azt hittem, hogy ez jó lesz, itt a bevándorló gyerekek integrációja volt a téma, és egy csávó húsz percen keresztül azt magyarázta, hogy mi az, hogy fiatalkorú. Elárulom, az, ha valakinek a kora fiatal.
Éppen feladtam volna, amikor Judit leadta a drótot, hogy van egy Kolumbiáról szóló, ami jó. Arról szólt, hogy Kolumbiában erőszakos népvándorlás van, az embereket elűzik a földjeikről, nem mellékesen megölnek sok embert. Az elején két indián beszélt, hogy miként is megy ez, meg, hogy őket is elűzték. Ez Judit szerint nagyon megdöbbentő és szívhezszóló volt, én szimplán lemaradtam erről. Aztán egy fotóriporter mesélt és képeket mutatott, végül meg egy pszichológus a menekülők lelki világát elemezte. Ezek is érdekesek voltak elméletileg, de számomra nem sok jött át, mert a szinkrontolmácsolás vontatott volt és minden szónoki képességben hiányt szenvedett. Ez tök más, mint érteni valamit rendesen.
Részt vettünk még egy Magreb-országok bemutatón. Itt helyi ruhát adtak ránk, és körbevezettek pár sátorban, ahol megismerkedhettünk a berber kultúrával egy kicsit.
A berberek is emberek, tudtátok? Naszóval, ők Afrika északi részén élnek, és alapvetően vándoroltak meg hasonlók. Kajákról beszéltek meg a fürdős helyettesítőiről, ruhákról, és megpengettem egy oudot, ami sajnos nem volt behangolva. Aztán megtapogattam a Szahara homokját (eredeti), nagyon finom szemcsés, tök jó lehet benne járni meg belefeküdni. Tevegelnék is.
Charlie Hunter.
Egy olvasást népszerűsítő játék volt a lezárás (amire azt hittük, hogy megint ingyenlimonádé, ami még csütörtökön volt), kaptam egy verseskönyvet, ami márelfelejtettemkinek húsz szerelmesversét tartalmazza. Spanyolul persze, így ez Juditnál kötött ki.
Otthon a lakótársaimmal szocializálódtam egyet, amiről eszembe jut, hogy Zoli is ismeri a magyar virtust, táblázatot készít a boltok és a termékek árviszonyairól. Nem kispálya ez, kérem. Van vagy hatvanféle termék, és hat bolt, egyelőre foghíjasan, de a végkövetkeztetés lassan megvan, a Día és a szemben lévő kínai áruház a legolcsóbb, az El Corte Inglés meg lehúzás.
Péntek este meg Andreasszal, Frederique-kel és Milviával, az új olasz lakótárssal beszélgettem a nyelvekről meg a politikai helyzetekről Jó, hogy ilyen sokféle és normális arcokkal lakom együtt. Biztos vagyok benne, hogy ezerféle jóság fog ott a lakásban történni.
Szombaton nem mentem ki a konferenciára, az eddig ismertetett okokból, először érdekes volt, a miliő, az emberek, az egész, de a nyelvismeret hiánya egy kicsit ezt is hazavágja.
Így a fennmaradó időt a szokásos módon, spanyolozással, gitározással, és futással töltöttem. Sőt, csináltam száz fekvőtámaszt a futásból hazafelé, a végén már járni is alig tudtam. Viszontcserébe, valami motoszkál a bicepszem hűlt helyén. Ja, egy légy volt.
(13 perc) Afenébe. Ezt otthon fejezem be, már előre látom, a helyet a spanyolnak adom át.
Este bizonyos Noche el Blanco volt a városban, ez egy teliholdas ünnep, olyan, mint a művészetek éjszakája, csak ingyen. Tele a város. Spagetti a házfalon. Ezt én nem értettem, de én nem konyítok a modern művészetekhez. Najó, nem spagetti, hanem egyre jobban felfújt csövek egymásba gabalyodva valami híres, régi és fontos épület falán.
Az az én nagy problémám, hogy nem értem. Felirat meg ugye nincs, hogy akkor mit kéne gondolni. És speciel semmit.
Aztán egy hotelben is voltunk, szimultán sakktorna, ablakon kinézés, és vizuális művészet az amerikai nagykövetség támogatásával. Egy óriáskereket látunk valahonnan belülről, forog. Körbe-körbe. Ezt se értem.
Aztán van egy tömeg, ami arra vár, hogy órák múlva egy ember (10 perc) húsz méter magasan átmenjen egy kötélen a fejük és a tér fölött. Ezt nem vártuk meg, hanem bementünk egy fotókiállításra a Cervantes intézetbe. (körkérdések: szerintetek mi az első regény? fizetsz azért hogy megcsörgess valakit, ha külföldön vagy? hány éves a kapitány? volt még valami, de elfelejtettem, időm lejárt, puszi és nyuszi, folytköv, kifekszem a fűbe, afenébe, van olyan mód, hogy energiatakarékos, de én nem állítottam oda, mostmár ugye mindegy)

Hazaértem, rácsatlakoztam az áramra, mehet a jöhet. De csak ezzel a géppel, a másik feladni látszik a harcot, a windows még indulni látszik, de csak ennyi, a többi néha csend. Sajnálom. Igazán.
(közben hatalmas szünet, Mikivel laptopot nézek már, nem hiszem, hogy érdemes lenne új alaplapot venni, százért meg új laptop is teremhetne a karácsonyfa alá, előtt)
Bekapcsoltam a másik gépet, megnyílt, megörültem, megfogtam, hogy nem is tudom, hogy miért, kékhalál. Lelkesedés kicsit letört. Írok.
Szóval Éjszaka fehérben, Cervantes intézet, fotókiállítás, ez jó volt, tetszett, főleg az, ami arról szólt, hogy egy kisbabát fotóztak, miközben beutazták Dél-Amerikát.
Aztán sokat sétáltunk, fújt a hideg szél, a szökőkutakban óriási gumikacsák laktak, a Francia Intézet már egykor bezárt (mekkora szemétség, mikor egy csomó dolog ötig volt), végül hazafelé vettük az irányt, és még itt a szomszédságban megnéztünk volna valami videósót, amelyben lebontják a város, egészen hajnali ötig. Na, ez is bezárt egykor.
Ilyen egy este volt ez.
A tegnapi napon akartam ugye írni, erről már volt szó. De arról még nem, hogy a fekvőtámaszoktól olyan rohadt izomlázam van még mindig, főleg a hasamban meg a mellizmomban. Nem könnyű ez a testmozgás, egészségmegőrzés témakör.
Tegnap kissé hadilábon álltam a technikai eszközökkel, a fülhallgatóm is bekrepált, szokás szerint kontakthiba, bár ez most több mint egy évig bírta, szóval nem haragszom rá. Hogy csökkentsem a frusztrációt magamban, gyorsan vettem ma egyet, mivel a boltban csak genius márkájú volt, így olyat vettem. Elsőre jó a hangminőség, de kényelmetlen. Másodjára még mindig jó a hangminőség, és picit kényelmesebb, de nyom. Nemtom mi lesz, lehet, hogy veszek inkább egy másikat, ezt meg elteszem pótba. Lehet, hogy ez lenne a legjobb, pótból sose baj, ha van, plusz jól jön, ha ikrezni akarok. De lehet az is, hogy megszokom, mert a hangja tényleg jó. Nehéz kérdések ezek.
Kimásztam a parkba, ott írtam, aztán kicsit nyelvet is tanultam, rá kéne feküdni a szavakra, az a nagy helyzet.
Mostmeg kifogyott a mondanivaló, így becsukom a magam, és olvasok vagy gitározom vagy eszem. Sok lehetőség van itten. Addig is várom a válaszokat a kérdésekre, és laptop ügyben is szívesen fogadom az okosságokat.

Utólagos engedelmetekkel, utólagos közbevetés, a bűvös, eszembejutott kérdés: Vajon én kötözködő lennék? És, ha igen, mennyire?