Játék és muzsika (talán) tíz percben

Nyereményjátékkal indítunk ma. Aki leggyorsabban megmondja, hogy a 06-70-395-3926-os szám mögött ki lakozik, az nyer. Az első helyes megfejtő (bár ezt nehezen fogom leellenőrizni) az előző blogot kapja meg adathordozón, képekkel! Egyébként erről jut eszembe. Ezt nem mondtam anno, és bánom a szánom, de jobb később, mint még később. Szóval télen végigbogarásztam az ír blogot, helyesírási hibát írtottam, fúrtam-faragtam, a kínos részeket töröltem, izgalmas részeket toldottam be (például egyszer megküzdöttem egy medvével, és csak egy kalapács és fél doboz tiktak volt nálam. ha kíváncsi vagy, hogy ki nyert, olvass el!), szóval nagyon szép lett, a képeket hozzátettem, bónuszként, és két fájl van rajta, egy kommentes, és egy csak az én szövegelésemmel. Ilyen is van. Ha valakinek kell, talán Ákos gépén még megvan az anyag, zargassátok őt, biztos vagyok benne, hogy tűkön ülve várja a pluszmunkát. Cserébe nyomjatok puszit a fejére és simogassátok meg a haját, és akkor minden jó lesz!
(Visszamenőleg is Eric Clapton)
Van egy bónuszkérdés, ez a szám: 06-20-4848-444, de ez valszeg valami cég, tán a ráfázol bank, velük meg a másfélmillás buli óta nem beszélgetek.
A múlt hétvégi kiruccanáshoz visszakanyarodok egy gondolatsor okán. Ültünk a numero kettő családnál (a José Adolfonál), a nagyobb lány a képeket mutatja, erre kitalálja a család, hogy legyen videózás, hamár így benne vagyunk a múltidézésben. Be is nyomták a kazit, amin fekete-fehérben ment az izgalom. Na, vajon mi? Nem, nem a hangyaháború, hanem az ultrahang. Ilyet se láttam még.
A babát szépen leültették, nézze, hogy milyen volt még kicsiként. Magán a felvételen nem sok látszott, valami mozgásféle meg pulzálás meg alul kiírtak mindenféle adatot meg hullámvonalak, gondolom ez a szokásos. Aztán átváltottunk 4D-be (???), és 3D-ben láttuk a babát, ahogy szopizza az ujját és nemtom mit csinál. Nem volt valami aktív.
Nézetek közötti váltás, egyszerre mindkettő, szívritmus, ez meg amaz, és vége. Kábé negyven perc a műsor vagy nemtudom, de mi azért sokat pörgettünk bele.
Nagyon jó műsor volt, egyfelől, még sosem láttam ilyet, nem is tudtam, hogy van, másfelől meg igazán kedves gesztus, hogy egyből beleugrottunk a legszemélyesebb dolgaikba. Az ultrahangozás egyébként százharminc euró, ti is csináljatok, ha van rá lehetőségetek (és babátok)!
Semmiféle átvezetés, vagy ilyen kamu mondatok lesznek az egyes részek között.
Megyek be a kínai mindenes boltba, ahol a művirágtól kezdve a rúzson-játékmacin-képeken-lábosokon-szőnyegen-zsírkrétán-bugyin át a csavarhúzóig minden van, látom, hogy a hangfalból üvölt a kínai szöveg, az eladó meg egy ipodot (vagy nagy valószínűség szerint valami hamisítványt szorongat) és másfél colon lesi az eseményeket, míg a hang meg huszonötcentis hangfalból jön. A tévé azért kompromisszum a javából.
Közvéleménykutatás, melyben kivételesen nem arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire vagyok jófej (nagyon) vagy bármilyen egyéb jó tulajdonságom mennyire erős (sok van és mind nagyon). Tehát, mondhatjuk, sőt valahol el is hihetjük mindnyájan, hogy ez a blog az olvasónak (nektek) íródik, és nem a grafomániámnak nem tudok jobb formát adni (pedig adhatnék, simán eséllyel indulhatok a Nobel-díjért, csak valami holokausztot vagy gyermekkatonaságot vagy állandó kólahiányt kell behazudnom a gyerekkoromra). A felszólítás az, hogy kritizálj meg jól, és írd meg, hogy mi és miért nem tetszik. Persze nem anyázni kell, meg négyszeműköcsögözni, hanem frappáns formában megmondani, hogy akkor mi az, amit kihagynál, miből van túl sok és például miből látnál szívesebben többet (persze, ez azért nagyon félrevihet embereket, és ezért is szólok, hogy ez nem azt jelenti, hogy mostantól olyan levelekkel kell bombáznotok, hogy decsakazértis csatlakozz az ehhezésehhez szektához, de például írhatok többet a helyi teszkó kínálatáról és árpolitikájáról, ha ez valakit izgat. szóval a jövőbe nincs belepofázás, de mesélni azt mesélek szívesen, még nagy ősz szakállam is lesz). Mostmegcserébe nem tudom, hogy mit akartam. Ja, hogy mondjátok meg a frankót a blogról. És ne lapuljatok, én is veszem a fáradságot!
Ha valakit érdekel, megmondom, hogy ezt most a gémélbe pötyögöm Nóri gépén. Nagyon kényelmes a billentyűzete. Közben meg a kokain nem hazudik Eric szerint.
Izébizé.
Belenyúlok a múltba, de csak az adatokat merítem ki.
Még szerdán, de messze volt, voltam a második nyelvórámon. Késtem, de ez nem lényeg, meg már megszoktuk, meg mások is késnek, szóval áramszünet volt a foglaltházban. Először a közvilágítás behatolását próbáltuk felhasználni a nyelvóra megtartására, de ez azért kevés, így egy kávézó/gyrososban kötöttünk ki. Két új nigériai tag érkezett, Emmanuel és Wilfred. Újfent az alatt-felett témakört jártuk be (alulról-felülről), és újfent kiderült, hogy a srácok azért nem túl gyorsak, gondolom ezért sem vágják a nyelvet hét hónap ittlét után. Ami azért durva lehet, fél év alatt azért az ember nagyon megérkezésközelbe kerül, de ők mégsem annyira. Nem lehet könnyű bevándorlónak lenni. Erről még tudakozódni szeretnék.
Egyébként két új tanár érkezett, kezdenek ők is sokan lenni.
A végén nem engedték, hogy fizessünk, pedig Raghu még a pénzt is nagyon rázta, majd legközelebb mi jövünk, mondták.
Ma is voltam, újabb nigériai bukkant fel, én valami összeesküvésfélét gyanítok. Samuel. Mostmár nem mondok több nevet.
Az volt a téma, hogy egyfelől mi is az a foglalt ház, ezt sajnos Wilfred nem nagyon értette, és azt kérdezgette mindig, hogy akkor hogyan fizetnek a tanároknak, akik mindig elmondták, hogy ingyen dolgoznak, úgymond emberbaráti szeretetből. Aztán meg a több, mint, kevesebb, mint szófordulatokkal ismerkedtünk. Újra Wilfred akadt meg. Lehet, hogy egy rohadt nagy felsőbbrendű, túliskolázott szemét vagyok, de engem zavart, hogy nem jött rá, hogy a nyelvtanban úgynevezett szabályok vannak, és ha nem is tudod ezeket, a másik táblára ezerszer fel van írva a forma, csak abba kell beletenni a melléknevet és a főnevet, a többi marad. Namindegy.
Nem volt valami jó óra.
Viszont megtudtam, hogy egy csomó biciklialkatrész található a ház aljában, ebből bárki építhet biciklit, aki akar és tud. Olivier lelkesen szorongatott egy otthonról hozott ülést és a hozzátartozó csövet, hogy akkor ő most megcsinálja a szerencséjét. Én talán beszerzek egy egyben lévő használtat, ha olcsó (ehhez egy dán tag nyújtott linkeket).
Angol nyelvtani vita bontakozott ki, amiben Judit nyerni látszik, bár én továbbra is magamnak adnék igazat, de azok a fránya nyelvészek. Hülye angolok!
Arrive at, arrive to? Let's stop for a word! Arrive to London, arrive at a party, arrive in Barcelona. Melyik a helyes? Egyesek szerint az "arrive to" szókapcsolat csak helytelen lehet, szerintem meg ez az üdvözítő megoldás. Valaki súgja már ide a fülembe, hogy igazam van!
Laptop továbbra sincs, ez ügyben kábé megbénultam, se erre, se arra, valahogy itt Spanyolországban úgy belassul az ember, hogy örül, ha evett és aludt aznap. Judit gépét használom egyébként, mert Nóri eltávot kapott, és így körbecserével Judit az ő gépét használja, Nóri meg Szlovéniában tölti ezen napokat.
Közbevetés. A galíciai tervet Asztúriára cseréljük, mert ott van nemzetipark, ahol sokat lehet bolyongani a hegyekben és kecskeként ugrándozni. Marrakesh és Granada marad.
Bármily meglepő is, főleg, hogy az elmúlt években sok elvetélt nyelvtanulási kisérletem volt, de olybá tűnik, hogy meg fogok egy új nyelvet tanulni. Lassan egész mondatokat makogok el, különböző témákban, a beszélgetéshez idomulva és a nyelvtani szabályokat betartva. Felszólítok, múltat idézek, kérdezek, kiselőadást tartok ezeregy témakörben.
Ehhez kapcsolódik, hogy az egyetemi nyelvoktatás is beindul, zöld utat kaptunk, csütörtökön szintfelmérő. Remélem a haladó kezdők közé kerülök.
Kezdek a kertészes melóról lemondani, vagy ők mondanak le rólam, nem tudom, de egyéb karrieri lehetőségeket is a látókörömbe húztam. Az első, evidensnek is nevezhető lehetőség a nyelvtanárság. Mivel magyarul elég kevesen akarnak tanulni, vagy sokan, csak nem tudok róla, marad az angol nyelv. (késő van, fél három, de nem vagyok álmos) Meg(an), a kettes szoba lakója angoltanár, így hasznos tanácsokkal lát el a munkakeresés hogyanjára vonatkozólag. Röviden az van, hogy itt senki sem beszél angolul, így rám is szükség van, főleg, hogy szerintem angolul se beszélek olyan szarul, és valami minimális pedagógiai érzék is szorul belém, kedvem is lenne, sőt, mégcsak nem is fizetnek rosszul, minimum tizenhárom óránként, de nem szabad, hogy a pénz csábítása a sötét oldalhoz vezessen engem, maradok az ötszáz-hatszáz eurós tervnél.
Külvárosi iskolákat kell feltelefonozzak az aranyoldalakból, mert ott nem csak színanyanyelvi tanárokra van szükség, hanem a második világ polgárainak is jut lehetőség. (Vajon hol kezdődik a második világ? És hol ér véget?) Október eleje a szezonkezdés, nekem is oda kell érjek. Holnap, vagy ma, vagy tegnap, ahogy vesszük, meg ahogy olvassátok, de valamikor bele kell vessem magam fejjel a keresésbe, kell a meló. Az önéletrajzomba már behazudtam rengeteg elégedett diákot, akik az én közbenjárásomra lettek perfektek angolból.
Végső megoldásként meg marad az adminisztratív akármi, de két hétig még próbálkozom ezzel, de nem akarom elbízni sem magam, van több tervem még a tarsolyomban. Csak elvesztettem a tarsolyt.
Pénteken nekivágtunk, hogy elmegyünk dzsezzet hallgatni, mert a honlap megmutatta nekünk, hogy az ingyen van, és az ingyent azt mink szeressük.
Útközben belekeveredtünk egy Ramadánnal kapcsolatos rendezvénybe, mégpedig egy koncertre, ahol tunéziaiak rokkoltak, mármint a férfiak, közben a nők kendőben, teljes menetfelszerelésben énekeltek (néha úgy, mint a magyar hujujujujuj). Jó volt, a hangulat is, de nekünk a dzsezz volt a fűtőanyag, mentünk előre.
A klubnál kérdezték, hogy ismerünk-e valakit a zenekarból, perszehogy, bementünk, kijöttünk. A beugró tizenkét euró, de mivel a fél műsor lement, most csak nyolc. Haha (spanyolul: jaja). Ilyen puccos hely volt, öltöny meg az asztalhoz kísérnek, na ne vicceljünk.
Róttuk a várost, az utcákat, egy rockklubot vettünk célba, ahol visszautasítottak engem (értitek, engem?!), mert rövidnadrág (!!!) volt rajtam, és ez úgy látszik nem rákendról. Na, a világ összedőlt. Jimi Hendrix azt mondta, hogy ha a hatról kiderül, hogy kilenc (vagy a hippik levágják a hajúkat), az sem érdekli, de ezzel ő sem számolt, számolhatott. Aztapaszta. Ilyen is van. A beengedőember (figyeljetek, ilyen is van) öltönybe ácsorgott, és megmondhatta, hogy akkor mi az, ami belefér a lázadásba, a szörfnadrág az túl rebellis, vagy túl kevéssé az, nem tudom, de az kizár.
Később egy hiphop/dubstep helyre se mehettem volna be feltételezhetőleg, mert a szórólapozó szerint, aki négy darab hajat zselézett át az egyik térfélről a másikra, közte szünet, szóval szerinte a rövidnadrág az frankó, de a hajam az sucio (koszos, esetleg rendezetlen).
Lassan már szégyellem magam, következőkor már túl jóképű leszek. Hová, kérdem én, a karomat az ég felé emelve, a szememmel meg a népet óvva intve, hogy hová lesz így a világ? Örülhetne kicsi és nagy, ha olyan lehetne, mint én, főleg, ha a hajamról van szó.
Namindegy.
Másnap újra nekifutottam a ramadán témának, mondván, hogy szombat, az utcsó koncert, marokkói zenészek, nem lehet hibázni. Lehetett. Egy szót mondok: hiphop (spanyolul ejtve: ipop). Ez azért kiábrándítóan szar. Négy egészséges fiatalember, ahelyett, hogy a áruházi rakodna vagy dvd-t árulna a metróban vagy mittomén, itt ugrabugrál, és arról magyaráz, hogy hogyan teltek az állítólagos éveik a nevelőintézetben, meg, hogy mekkora csikágó van a rózsadombon. Közben meg csikágóban rózsabomboznak.
Szerencsétlen ötödik, ott hátul, aki már majdnem belefér a zenész kategóriába (persze csak messziről, de még úgy is fényévnyire), ott hátul csavargatja a dzsojsztiket meg húzogatja a fel-le-t, ő meg még csak nem is látszik.
Mindez arab nyelven történik, de persze fubu ruházatban. Nullaöt. Napersze.
Én igyekeztem élvezni, nem elzárkózni, ritmusra bebólintani, nem sikerült, öt perc az új rekord.
Magamba nézve sem jut eszembe más, pedig azt hittem, hogy itt-ott lapul még valami gyöngyszem az életemben. Nem.
Majd teszek fel új képeket. Addig lehet türelemmel lenni.
Ja, hűl az idő. Napközben már csak huszonegy fok van, szombaton hosszúnadrágot és cipőt vettem este. Egyből meg is bántam, meleg volt. De cipő az elkél, ha nem süt a nap és esik. Itt az ősz. Franc sem várta.
Nagyot ásítottam, három óra van, alvásidő.
Ha igazán spanyolok akartok lenni, szarassátok a kutyátokat a betonra!